Retrieverklub-A retrieverek csodálatos világa

 HAMAROSAN MEGÚJUL!

Hányan látogatnak?
Indulás: 2007-05-09
 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Pacsi tanítása


Erre a trükkre nagyon hamar meglehet tanítani a kutyust. elég hozzá egy nap is, hogyha sokszor gyakorolunk. Ültessük le a kutyát, és emeljük fel a mancsát. Mondjuk hogy pacsi! Ezután klikkeljünk, (lásd a kuty tanításának ezközei) és jutalmazzunk! Elősször elég egy dicsérő szót követő simogatás. Ezt nagyon sokszor csináld meg vele. Tehát: Emeld fel a mancsát, mond hogy pacsi, és jöhet a dicséret. Amikor már magától kezdi emelni a lábát, rögtön jutalmazd! Ha csak egy 5-10 cm-t emeli, már az is nagy haadás, rögtön jutalmazzuk meg a kutyánkat, mostmár komolyabb meglepetéssel, például egy darabka sajtal vagy egy két szem kutytáppal. Közben mutassunk kicsattanó örömöt, hiszen a kutya csak akkor tanul szivesen, hogyha a trükk végre hajtása örömet okoz neki, ezt pedig elérheted dicsérettel és jutalmazással, na és persz az örömöd mutatásával. Fontos, hogy ne keverjük a mancsát! A pacsi ne azt jelentse számára, hogy bármelyik mancsát emelheti! Nem! Mindkét mancsára kitalálhatunk egy külön szól, mint pld: balpacsi vagy hasonló. De csak akkor kezdjünk a másik láb tanításába, hogyha az első már nagyon jól megy, különben hamar belekeveredik, mikor melyik mancsát követeled tőle.

 


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal